A mára kialakult fogyasztói társadalom akár beismerjük, akár nem, a manipulációra épül. Az emberek érzelmeinek, tudatának, gondolkodásának, és ezáltal viselkedésük és döntéseik manipulációjára. A manipuláció célja a hatalom, az uralkodás.

Uralják az embereket, és kiszámíthatóvá, kezelhetővé teszik a tömegeket, ezen alapszik az egész.

 

Kevesen tudják, hogy kinek a nevéhez is fűződik, a fogyasztói társadalom kialakítása. Most ezt fejteném ki bővebben. Tekintsünk hát vissza az 1900-as évek elejére, amikor is kis túlzással egy ember ötlete folytán indult el az a torz társadalmi „idea”,  ami mára életformává vált.

Freud amerikai unokaöccse Edward Bernays volt, akit mára már alig ismernek, pedig hatása a 20. századra legalább akkora volt, ha nem nagyobb, mint nagybátyáé.  Bernays az 1920-as években sajtófelellősként dolgozott Amerikában. Fogta Freud elképzeléseit és arra használta fel, hogy manipulálja a tömeget. Ő volt ennek az egész „adjunk el mindenből amennyit csak lehet” dolognak az értelmi szerzője.

Ő mutatta meg először az amerikai nagyvállalatoknak, hogyan keltsék fel az emberekben a vágyat, olyan dolgok iránt, amire nincs is szükségük, azáltal, hogy összekapcsolják a tömegcikkeket az emberek tudattalan vágyaival.

 Abból indultak ki, hogy az ember boldoggá és kezelhetővé tehető, ha kielégítik belső önző vágyait.

 

Ha jobban belegondolunk, amit Freud elméleteiben kiagyalt, azt unokaöccse kis módosítással átvitte a gyakorlatba. A háborús propagandák szisztémáját átdolgozta a békeidőre, létrehozta a PR-t.

(A PR (public relations) kifejezést, a propaganda szó helyett használta  - mivel az a háború utánra eléggé lejáratódott, rossz felhangja volt - mintegy helyettesítés kép.)

Ekkoriban indultak el egyébként a mára híressé vált női magazinok, mint pl. a Cosmopolitan. A PR-t itt is alkalmazták, oldalas, színes hirdetésekkel voltak teletűzdelve, amin a termékeket híres színészekkel népszerűsítették. Innentől váltak ezek az újságok a nők elhülyítésének egyik fő eszközeivé.

Bernays nagyon következetesen gondolkodott, mivel olyan dogokat akart keresni, amik kihasználják az emberek irracionális érzelmeit. Ő egyértelműen az érzelmekre fektette a hangsúlyt kortársaival ellentétben, akik úgy gondolták, az embereket tényszerű információkkal bombázva hathatnak rájuk.

Bernays legnagyobb horderejű kísérlete a nők dohányzásra szoktatása volt.

 

Akkoriban (1900-as évek elején) a dohányzás a nők számára tabu volt. Egyik első ügyfele, az American Tabacco vállalat elnöke, arra kérte fel, hogy törje meg valahogy ezt a tabut. Ha belegondolunk, üzleti szempontból visszahúzó erőt jelentett ez a szokás, mivel így a fogyasztói felét kapásból elvesztette a dohány ipar, így a nők bevonása a dohányzásba hatalmas pénz lehetőségét vont maga után. Bernays össze akarta kapcsolni a férfias erő megszerzését a cigarettával.

New Yorkban minden évben húsvétkor parádét tartottak több ezer résztvevővel. Bernays úgy döntött megrendez itt egy színjátékot. Tehetős körökből származó fiatal lányokkal cigarettát rejtetett el a ruhájuk alatt. Ezután csatlakoztak a felvonuláshoz, majd egy adott jelre, feltűnő módon meggyújtották a cigarettát. Bernays ez után tájékoztatta a sajtót, hogy egy csoport előkelő hölgy tüntetésre készül, és meg fogják gyújtani az általuk „szabadság fáklyáinak„ nevezett dolgot. Előre tudta, hogy botrányt fog okozni, és rengeteg fotós lesz, aki megörökíti a pillanatot.  Jelen volt az érzelmi töltet és egy racionális szlogen is.  Érzelmi hatásokra épített, de racionális értelemben is működőképes volt a „szabadság fáklyái” szlogen. Másnap az összes New york-i újságban jelen volt a dolog. Innentől elkezdett növekedni a nőknek eladott cigaretták száma. Rájött, hogy az embereket rá lehet bírni irracionális viselkedésre, ha a termékeket belső vágyakkal és érzésekkel kapcsolják össze. A gondolat, hogy a dohányzás a nőket szabadabbá tenné, teljesen irracionális volt, de a nők mégis függetlenebbnek érezték magukat tőle. Ez azt jelentette, hogy lényegtelen tárgyak erőteljes érzelmi szimbólumokká válhattak azáltal, hogy hogyan akarunk látszódni mások szemében.

Eddy Bernays szerint a terméket nem az emberek esze számára kell eladni, nem úgy, hogy szükséged van erre vagy arra, hanem jobban fogod magad érezni, ha veszel ezt vagy ezt. Azt akarták elérni, ha megveszel egy ruhát, ne azért vedd, mert szükséged van rá, hanem mert jobban érzed magad tőle.

A század elején, és a háború alatt a gyárak ráálltak a tömegtermelésre, és féltek hogy egy idő után, telítetté válik a piac a különböző termékkel, így különösen életbevágó volt számukra, hogy a termelés visszaesése nélkül fenn tudják tartani a fogyasztást. Ezt érték el ezzel az új fogyasztási kultúra bevezetésével.

Ekkoriban alakult ki a fogyasztói társadalom mai formája. Az amerikai ember elsődleges szerepe az országa felé, többé már nem az, hogy állampolgár, hanem az, hogy fogyasztó. 1828-ban új elnök került hatalomra, aki egyetértett Bernays gondolataival.

Hoover elnök volt az első politikus, aki nyíltan megfogalmazta az ötletet, miszerint a „fogyasztóizmus„ lehet az amerikai élet új motorja. Megválasztása után, az alábbiakat mondta a PR-osok egy csoportjának: „Önök átvették a vágyak megtermésének feladatát, és átformálták az emberi lényeket, folyamosan működő boldogság automatákká. Gépekké melyek a gazdasági fejlődés kulcsává váltak”

Így jutottunk tehát el napjaink kőkemény szabad versenyes kapitalizmusához, ahol a verseny mégsem olyan szabad, és mégsem annyira verseny, elég ha csak visszaemlékszünk a „választás illúziója” c. cikkre. Elhitették az emberekkel ezt is, hogy tömérdek márka tömérdek terméke közül választhatnak közben ugyan az mind, csak esetleg más-más érzelmi töltetet kapcsolnak hozzá, más sztárral reklámoztatják. A lényeg ugyan az, mégpedig, hogy az emberek fogyasszanak, és azzal törődjenek milyen új cipőt vegyenek, milyen márkájú mp3 lejátszót és mikor cseréljék le az amúgy még teljesen jól funkcionáló okostelefonjukat egy sokkal újabbra.

tudatosodj 2012.06.16. 07:33

TeSzedd! 2012

A sok spirituális téma után úgy gondoltam, ideje kicsit a gyakorlat vizeire evezni és belevetni magunkat a rideg valóságba.
Azt hiszem elmondható országunkról, hogy nem a környezetvédelem mintaképe. Valahogy határainkon túl másképp működik a gravitáció, feldobja a szemetet a földről, esetleg hajlékonyabb az emberek gerince, ízületeik másképp vannak felépítve, és nem jelent problémát nekik lehajolni az esetlegesen véletlenül a kuka mellé ejtett szemétért.

Tudom, persze ott több a pénz, és van mindenkinek munkája, magasabb az életszínvonal, jobb a közlekedés, másabb a hangulat és egyébként is forduljanak fel ugyebár, hogy külföldre mertek születni – annyi kifogás hagyja el a jó magyar ember száját, ha szemétszedésről van szó, hogy öröm nézni.

Nem egyszer láttam már, miközben kutyát sétáltattam és szorongattam az ürülékfelszedő zacskót, hogy autók megállnak és repül ki az ablakon a szemét, a csikk és mindenféle más dolog. Ilyenkor azt hiszem, joggal támad bennem az az érzés, hogy utánamegyek és megetetem vele.

Valahogy eltorzult értékrend uralkodik országunkban. Azt hiszem, ha én egyszer megpróbálnám otthagyni a kutyám termését a fűben, ahol egyébként egy darab gyerek nem játszik és két hét múlva lebomlik az egész, legalább három jóindulatú öreg hölgy kapna a szívéhez és csendben elhalálozna. De az, hogy autók rendszeresen megállnak a város több pontján, és zsákszámra szórják a szemetet, nem baj, lerendezik annyival, hogy „ezek a mai fiatalok…” majd szidják még őket kicsit, és mennek nézni a délutáni szappanoperájukat. Arról nem is beszélve, hogy előfordult már, hogy kamikáze módjára sötétedéskor egy bérház mögötti keskeny járdán próbáltam közlekedni. Ekkor jön el ugyanis a nap azon pillanata, amikor a panelnéni a tizedikről nem csoszog le a kukához, mert még a végén lemaradna a valóvilágról, hanem laza mozdulattal kiszórja kukája tartalmát a fűre. Nem számít, hogy éppen ott sétálni akarsz, te bajod, ha rosszkor rossz helyen vagy.

Én toleráns vagyok, bizonyára a néni kifogyott a szemeteszsákokból, és minden követ megmozgatott mindenkit lefizetett, hogy vegyenek neki zsákot, és azt is belátom, hogy biztos mindenkit felhívott és kétségbeesetten kérlelte őket, hogy segítsenek neki levinni a szemetét, mert fáj a lába és nem tud lépcsőzni… bár még ekkor sem lenne elfogadható ez a tett.

Valójában az országunkban a hozzáállással van baj: mindenki a másikra vár.

Majd, ha ő elkezdi, akkor én is.  Arra senki nem gondol, hogy ez a szemét közös, ez a probléma közös.  Saját magunkat fojtjuk bele a szemétbe, ha nem teszünk ellene semmit. Valamiért úgy gondolják, hogy amíg homokba dugják a fejüket, addig majd valaki valahogyan megcsinál helyettük mindent és nekik nem kell „kellemetlen” helyzetbe kerülni. Mert másokat szidni egyszerű, tenni is valamit már sokkal bonyolultabb…

A Te Szedd mozgalomról nem rég hallottam, és úgy gondolom, hogy az eddig indított mozgalmak közül ez magasan viszi a pálmát. Megfelelő marketing, megfelelő tervezés, és úgy mutatja be, hogy az embernek kedve támad szemetet szedni. Nem tudom, mikor fog elmúlni a jó magyar emberből a felsőbbrendűségi érzés, és miért derogál neki, hogy ha le kell hajolnia egy-egy szemértért, hogy egy tisztább országban élhessen, de ha esetleg erre vetemedne, jó dolog, ha van hová beállnia kicsi segédkezni. Több ilyen akció is lesz, ezért érdemes figyelemmel követni a honlapot/ facebook oldalt, illetve regisztrálni.

Nade nem elég szedni, tenni is kellene azért, hogy ne termeljünk ennyit.  Túl sok csomagolóanyag, egyszer használatos tányér, pohár kerül a kukába. Valójában szerves hulladékot nem is lenne szabad kidobni, hiszen nem tart sokból egy kis komposztot készíteni és visszaadni a természetnek. Tudom, hogy városban ez nehezen megoldható, de lehetne ilyen kezdeményezéseket elindítani.

A műanyag palackokat tökéletesen fel lehet használni többször, és mikor már nagyon kopott, akkor lehetne külön gyűjteni.

A szatyrokat, dobozokat, egyéb –számunkra- felesleges csomagolóanyagot egészen nyugodtan az üzletben hagyhatjuk, felesleges hazavinnünk.

Aki esetleg mégis hazavinné, és egy kis kreativitással is rendelkezik, tökéletesen újra tudja hasznosítani az általa termelt felesleges hulladék nagy részét (elég csak a keresőbe beírni a „creative recycling” vagy az „eco crafts” kifejezést és a képekre kattintani).

 

Egy biztos: óvni a környezetünket nem gáz. Nem kellemetlen, nem kötelesség. Sokkal inkább egy belülről jövő felelősségtudatnak kellene kialakulni az emberekben. Tudatosan kell élni és kihúzni a fejünket a homokból, és észrevenni, hogy amíg ülünk a hátsónkon, nem fog történni semmi változás, akármennyire is beszélünk arról, milyen rossz nekünk. Amint változtatunk a gondolkodásmódunkon és a hozzáállásunkon, minden megváltozik. Összefogással pedig bármit el lehetne érni, akár egy hét alatt képes lenne Magyarország lakossága a komplett országot kitakarítani úgy, hogy senki nem dolgozná magát agyon. Minden csak akarat kérdése.

 

Ha spirituális szempontból vizsgáljuk a önmagunkat, akkor úgy fogalmazhatunk, hogy az embert két dolog határozza meg, teszi emberré.  Egyrészt van a lelke, amit különféle vallások, irányzatok különféleképp értelmeznek, definiálnak, viszont abban egyetértenek, hogy ez az az eszencia, ami halhatatlan és összeköt minket Istennel és a magasabb tudatossággal.

Személyiségünk másik része maga a tudat. Ha a lelket azonosítjuk a szívvel, akkor a tudat nyilván valóan az agy. Akkor érezzük magunkat harmóniában, ha a tudat és a szív összhangban vannak, emóció és racionalitás kiegészítik egymást. Amíg ez az egyensúly megvan, meghalljuk szívünk, vagyis lelkünk sugallatát. Innen a mondás, hogy hallgass mindig a szívedre. Amikor viszont az ember tudata által kreált önképe, az ego, felülkerekedik, és elnyomja a lelket, elnyomja a megérzéseket. Ekkor már az embert a tudata uralja. Ilyenkor az ember nem más, mint a saját egója. Az egót - a lélekkel ellentétben, akit nem lehet egykönnyen becsapni - könnyű rászedni, megvezetni. Az ego az, amit könnyű manipulálni. Így azok számára, akik nagy tömegeket akarnak manipulálni, az áll az érdekükben, hogy az embereket az egója irányítsa, és ezért el is követnek mindent.

Hogy kik ezek az érdekcsoportok, és, hogy milyen módszereket alkalmaznak, arra a sorozatom későbbi részeiben fogok kitérni.

Mivel egy nagyon szerteágazó témába kezdek, ezért egy hosszabb hangvételű cikksorozatban szeretném töviről- hegyire kivesézni a dolgokat.

Arra szeretnék vállalkozni, hogy bemutassam, hogyan manipulálják az embereket, kitérek majd a média hatására mindennapjainkra, betekintést nyerhetünk az elme manipulálásának történetébe, történelmébe. Megnézzük, milyen háttérhatalmi rendszer bújik meg a színfalak mögött, amely mozgatórugója ezeknek a folyamatoknak.

A felületesebb dolgok felől, a felszín felől fogok közelíteni a mélyebb összefüggések felé, remélve, hogy a sok kis mozaik a végére mindenkinek kiadja a nagy egészet.

 

Bevezetésképpen, hogy megadjam az alaphangot és felkeltsem az érdeklődést a téma iránt, egy nagyon érdekes videót mutatnék, aminek tartalmáról a későbbiekben lesz részletesebben szó.

 

A címben szereplő „szubliminális üzenetek”, magyarul a tudat alattira ható, tudat alattinak „címzett” üzenetekre utalnak. Ezekkel lehet legkönnyebben manipulálni nagy tömegeket, úgy, hogy az ne keltsen feltűnést és észrevétlen maradjon… De minderről majd később.

süti beállítások módosítása