A napokban éppen a jól megszokott utcánkban levő abc-ben vásároltam és vettem egy közismert márka által forgalmazott filteres gyümölcsteát (piramis alakú filterben - ezzel szerintem sok mindent elárultam) a dobozt jobban szemügyre véve egy érdekes logó ötlött a szemembe. „Unilever” olvastam a doboz sarkában. Haza érve puszta kíváncsiságból google-n rákerestem az említett névre, és kiderült egy hatalmas brand-ről van szó, egy márkáról, ami számos terméket forgalmaz, amiről eddig nem is tudtam, hogy egy azon cég  alá tartoznak. Tovább folytatva keresésem, megdöbbenésemre találtam egy terméklistát, ahol az összes forgalmazott termék fel van tüntetve.

A döbbenetes az volt számomra, hogy olyan közismert márkák szerepeltek a listán, amikről elsőre azt gondolnánk, hogy konkurens márkák.

Így például több szappan, vaj, stb. márka. Felmerült bennem a kérdés, ha egy azon cég / vállalat alá tartoznak ezen termékek, akkor miért külön néven forgalmazzák őket, azt a látszatot keltve mintha semmi közük nem lenne egymáshoz. Valószínűleg azért, mert azt szeretnék, ha úgy tűnne, hogy semmi közük egymáshoz…

Hogy miért jó ez?

 

A kapitalista fogyasztói társadalom lényege, hogy minél szélesebb kínálatot hozzon létre. Elhitetik az emberekkel, hogy ők a fontosak, és az ő kegyeikért küzdenek a cégek is. Fenntartva ezt az illúziót, ma már majdhogynem monopolhelyzetben lévő cégek eljátsszák velünk hogy hatalmas a verseny a piacon, közben saját termékeiket versenyeztetik egymással. Sokszor az összetevők is majdnem ugyanazok egy-egy termék kapcsán, így gyakorlatilag más csomagolásban ugyanazt a dolgot vesszük meg. Az alábbi képen látható termékek mind egy cég alá tartoznak. Mint látjátok az alábbi márkák 90%-ban feltöltik egy átlag abc polcait…

 

Elhitetik, hogy választunk, pedig bármi kerül kosarunkba, ugyanazt vásároljuk. Erre mondják, hogy nincs jó döntés… Vagyis van, az hogy nem nagy multi márkákat vásárolunk, hanem visszaszokunk a piacra és helyi termékeket fogyasztunk. Ezzel át is kanyarodtunk egy másik nagyon fontos témához az önellátáshoz. De erről majd később írok. 

Bizonyára sokan hallottak már a Titok című könyvről illetve filmről.
 
Azoknak mindenképpen ajánlanám, aki most lép a spirituális útjára, mert jó arra, hogy
megadja a kezdő lökést, viszont szeretném felhívni néhány fontos dologra a figyelmet.
Magáról a titokról szeretném bővebben kifejteni személyes véleményem, tapasztalatom.
A lényeg nagyon egyszerű, adott egy alapelv, mindössze annyi a feladat, hogy megtanuljuk alkalmazni a gyakorlatban.
 

A titok fő problémája, hogy figyelmen kívül hagyja a világot mozgató, szabályozó törvényszerűségek nagy részét, és csak egyet emel ki, mint egy monopol helyzetbe emelve, még pedig a vonzás törvényét.

 

 
Életünket nagyban befolyásolja a vonzás törvénye, viszont nem az egyetlen szabályozó elv ami hat az életünkre. Figyelmen kívül hagyják például a karma törvényét, ami általában sokkal erőteljesebben bele tud szólni életünkbe mint azt elsőre gondolnánk.
A másik dolog, amivel nem értek egyet, hogy túl nagy hangsúlyt fektetnek a földi javakra, mintegy ezt jelölve meg a boldogság forrásának. A titok című film szinte végig arról szól, hogy a vonzás törvényét felhasználva, hogyan juthatunk pénzhez, hogyan lehet nagy házunk, nagy autónk stb. Az eszközzel semmi bajom, viszont a cél, az csak illúzió mivel a valódi boldogság nem anyagi javak függvénye. Mint ahogy minden, a pénz is energia. Hasonló a tűzhöz vagy a vízhez, ami szükséges az életünkhöz, viszont, ha elszabadul , hatalmas rombolásra képes, elég ha csak az árvizekre, tűzvészekre gondolunk. Ha viszont híján vagyunk a víznek, nem sokáig bírjuk nélküle, és tűz nélkül is elég nehéz lenne elképzelni az életünket. Sok ember életét pont a hirtelen nyakába szakadó pénz tette tökre, mivel nem voltak felkészülve arra, hogy tudják kezelni, és ezért ellenük fordult.
 
Aki elég érett már és tudja, hogy a pénz sem más mint energia, úgy tudja használni, hogy
még több energiát fejleszt belőle. Hogy maradjunk a víz példájánál, elég ha a vízerőműre gondolunk. A másik számomra furcsa dolog, ami szemet szúrt, hogy hiányzik a Teremtő Isten jelenléte úgymond a „képlet”-ből. Mindent az univerzum számlájára írnak, holott minden vallás, az ősi magyar hitvilágról nem is beszélve, Istenről esetleg Istenekről beszél. Ha a titkot ősi tudásként tüntetik fel, akkor mindenképpen a Teremtőnek is helyet kellene benne szorítani és nem mindent az univerzumnak címezni.
 
Úgy gondolom, azok számára akik csak spirituális útjuk elején járnak, félrevezető lehet a
titok, és sajátos csapdákat rejt magában, ennek ellenére ha kitudjuk szűrni belőle ami jó és lefejtjük róla a külső materialista burkot, megláthatjuk legbelül a valódi értékét.
 

 

Sokáig én is az általánosan elfogadott elvet vallottam ebben a témában, vagyis a nyilvánvalóan túlzott CO2 kibocsátás minden baj okozója és forrása. Manapság az elfogadott elmélet tagadása azonnali felháborodást vált ki mindenkiből, ez velem is így volt, hiszen halott ötletnek tűnt szembemenni a „teljesen nyilvánvaló tényekkel”. A médiában is tényként elfogadott dolognak van beállítva, amiről vitázni se érdemes, mivel létezése olyan evidens, mint hogy a Föld gömbölyű és nem lapos.

Az utóbbi időben kezdtem el gondolkodni egyik ismerősömmel folytatott beszélgetésem után erről a témáról melyebben, mivel sok olyan dolgot von maga után, amire nehéz egyértelmű választ magyarázatot adni illetve egyértelmű párhuzamokat vonni, összefüggéseket találni.

De tekintsük át először az elmélet alapját, és vizsgáljuk meg az alaptéziseket. A globális felmelegedés elmélete az üvegházhatás jelenségén alapul. Az üvegházhatás jelenség egy tudományosan alátámasztott, bizonyított jelenség, ezt viszonylag könnyű is modellezni. Azt, hogy mi váltja ki, már annál nehezebb. Az üvegházhatás kicsit olyan, mint a gravitáció. Ha kiesünk egy magas épület ablakából egyértelműen kellemetlen, viszont nélküle a Földön nem lenne élet, mivel a levegő sem maradna meg a Föld körül. Az üvegházhatással is ez a helyzet, mivel hiányában a bolygó légköre nem tudná megtartani a beérkező hőt, az rögtön távozna is a világűrbe. Így a bolygónk átlaghőmérséklete a jelenlegi +15°C fok helyett körülbelül -20°C körül lenne. Tehát a hő megtartó képességhez elengedhetetlen az üvegházhatás, a probléma csak akkor van, hogyha az egyensúly a hő leadás és a hő megtartás között eltolódik. Ettől tartanak nagyon sokan jelenleg. A fokozódó üvegházhatásért a CO2 növekvő koncentrációját teszik felelőssé a légkörben. Itt érkezünk ahhoz a ponthoz, ami legtöbb vita tárgyát képezi vagyis, hogy valóban a CO2 jelenléte okozná ezt a hatalmas problémát? Hogy erre választ kapjunk, nézzük a tényeket, amik rendelkezésünkre állnak. Megtévesztő lehet, hogy látszólag hatalmas mennyiségű CO2-t termel a nyugati civilizáció évente. Az autók, gyárak, különböző ipari technológiák hatalmas CO2 emissziót produkálnak. Viszont figyelembe kell venni, hogy az össz. légkörhöz viszonyítva a levegőben az átlagos CO2 koncentráció 0,03 térfogat%. Ha a koncentrációja a Föld egész légkörében 0,03%-ról 0,04 %-ra növekedne, az óriási CO2 mennyiség növekedést jelentene, viszont az össz. légkörhöz képest így is elhanyagolható lenne a változás. Ugyanakkor ez még nem bizonyíték arra, hogy nem okozhat ekkora változást a kílmában. Vizsgáljuk meg, hogy a CO2 -n kívül milyen gázok befolyásolják még az üvegházhatást. A metán a CO2 -nél 21-szer erősebb üvegházhatás gáz, igaz kevesebb is került belőle a levegőbe. Van viszont egy gáz, amit sokan ártalmatlannak gondolnak és ezért el is kerüli a figyelmüket, ez pedig nem más, mint a vízgőz. A vízgőz felelős az üvegházhatás 60% -áért. Azt pedig, hogy mennyi vízgőz kerül a légkörbe, a naptevékenység szabályozza, a tengerek párolgásán keresztül. Így a kör be is zárul, hiszen kimutatták már, hogy a Föld életében lévő jégkorszakok, illetve felmelegedési hullámok periodikusságot mutatnak, ugyan úgy, mint ahogy a naptevékenység is periodikusságot mutat. A kutatások igazolták az összefüggést a két jelenség között. Ugyanakkor felmerül a kérdés, ha ez ilyen egyszerűen bizonyítható miért van hogy a média mégis a közismert, CO2-os verziót preferálja? Erre is egyszerű a magyarázat, hiszen hatalmas pénz van abban, hogy CO2 kvótákat állítanak fel, illetve ezzel is félelemben lehet tartani az embereket, így sok mindent rájuk lehet erőszakolni környezetvédelem címén.

Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy helyes dolog CO2-t gátlástalanul engedni a légkörbe, de sokszor fontosabb környezetvédelmi problémáktól veszi el a figyelmet és a pénzt ez az egész hisztéria. Hogy alátámasszam a fent állított dolgokat, íme egy érdekes cikk a témában, illetve egy személyes kedvencem a témában az alábbi dokumentumfilm:

 

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=257213


 

 

 

ÖNNEK MI A VÉLEMÉNYE?

süti beállítások módosítása